Tar Ildikó képzőművész tájképek, csendéletek, versek, fotók. Textilszobrászat magyar alapanyagokkal, ajándéktárgyak, szobrok, textilkövesítés, design. Tikotex workshop és online technikai bemutatók.
2000 január elején már túl voltam egy karácsonyi vásáron, ahová egy kedves ismerősöm fizetett be meglepiből. Nem szabadkozhattam, hogy én még csak pár hónapja festek, tudtam, hogy el kell fogadnom a lehetőséget, és kikell állnom az emberek elé, egy budapesti karácsonyi pavilonba rendezett munkáimmal. Csak azt nem tudtam, még csak nem is sejtettem, hogy nem felsülök majd, hanem még vásárlóim is lesznek. Ezzel a friss és mámorító sikerélménnyel szívemben, január elején meglátogattam szülőfalumban Csömörön, egy kedves ismerősöm. A Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatónőjének, boldogan újságoltam el, “Képzeld Ilona, festek!” …és beszámoltam a decemberi sikeremről is. Ő pedig nagy csodálkozással és döbbenettel felkiáltott; “Ildikó, téged az Isten küldött!” … és elmondta, hogy a Magyar Kultúra Napja programjában meghirdették, hogy a csömöri festőművészek is kiállítják alkotásaikat, de mint kiderült, egyikük sem tudja vállalni. Erre pedig, megjelenek én…
Így alakult, hogy 2000 január 22-i megnyitón, a színpadról mutattak be, ahová nagy taps közepette lépcsőztem fel. A pódiumra érve a polgármester odasúgta a fülembe “…hát Ildikó, ezt nem gondoltam! “, majd átadott egy csokor virágot. A kiállítóteremben újabb meglepetés ért, amikor egy hölgy, aki újságíróként mutatkozott be, afelől kérdezősködött, miként jött az életembe, ez a minden ismerősömre a meglepetés erejével ható fordulat. Az újságcikket ma is őrzöm, amiben úgy mutat be, mint reményteli, csömöri tehetséget. Ám ezzel nem ért véget a 2000-es év csoda-sorozata. Valaki… már nem emlékszem ki volt… megpendítette azt a lehetőséget, hogy a Gödöllői Városházának van egy kiállító terme. Így történt, hogy júniusban már ott álltam első önálló kiállításomon, ami olyan flottul zajlott le, hogy elképzelni sem tudtam volna szebben. Itt is készült velem egy riport, de még kissé lámpalázas voltam a kamera és mikrofon előtt. A kérdés mindig ugyan az volt… “Hogyan kezdődött…?” Istennek valószínűleg ez volt a határozott terve velem, mert innentől kezdve ezen a pályán bármerre indultam, kapuk nyíltak, falak dőltek előttem… Új korszak kezdődött az életemben. Elvált, háromgyermekes anyaként, sok fájó emlékkel hátam mögött, 35 évesen, végre elindulhattam a siker útján, és felismerhettem azt az életpályát, ami a művészeten keresztül vezetett a beteljesedés felé.
A weboldal cookie-kat használ, hogy Önnek a legjobb felhasználói élményben legyen része. A cookie-k (sütik) gyakran olyan egyéni azonosítót tartalmaznak – egy titkos, véletlenül generált számsort – amelyet az Ön eszköze tárol. Néhány cookie (süti) a honlap bezárása után megszűnik, néhány pedig hosszabb időre tárolásra kerül számítógépén.
A cookie-k tárolása elsősorban az Ön böngészőjének általános beállításaitól függ, de ebben az ablakban Önnek lehetősége van ezeket külön letiltani a jelen honlapra vonatkozóan.
Ezek a cookie-k lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogató személyét azonosító információkat.
Kérem, engedélyezze ezeket a cookie-kat, hogy elmenthessük a cookie-kkal kapcsolatos döntéseit.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
A Honlap látogatottsági adatait a Google Analytics és a Facebook szolgáltatás igénybe vételével mérik az Adatkezelők. A szolgáltatás során webanalitikai információk kerülnek továbbításra. A továbbított adatok az érintett személy azonosítására nem alkalmasak.
Kérem engedélyezze számunkra ezen cookie-k használatát, hogy segítségükkel fejleszteni tudjuk weboldalunkat, és hogy Önnek személyre szabott híreket, ajánlatokat, reklámokat tudjunk megjeleníteni.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.