” Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat”
(Ludwig van Beethoven)
Nem volt szándékom festeni tanulni, bár már egész kisgyermekkoromtól felfigyeltek rajtehetségemre, ezért 14 évesen, tanáraim biztatására, felvételiztem a Képzőművészeti Szakközép Iskolába. Sajnos akkor igen kevés esélyem volt bejutni a 80 hely egyikére, mivel 800-an indultunk a felvételi vizsgán. Így sikerült, hogy helyhiány miatt elutasítottak. Újra nem próbálkoztam. Egészségügyi tanulmányaim után, intenzív transzplantációs osztályon helyezkedtem el. Kreativitásomat kötésben, horgolásban, hímzésben, majd bébi ruhák modellezésében, varrásában éltem meg.
Jóval később, amikor már 3 gyermekes anyuka voltam, ellátogatott kis üzletembe egy festőművész, és szóba jött az a dolog, hogy én is szépen rajzoltam anno… Persze ő nem hagyta annyiban. Minden ellenkezésem ellenére, másnap elhozta a festő kellékeit, és az udvaron nekifogott egy tájkép megfestésének, amin volt fű, fa, víz, házikó és felhők… Láttam, hogy ez nem olyan mint anno a suliban a vízfesték… És mivel otthagyta az ecseteit, festékeit, azzal a céllal, hogy magam is próbáljak meg festeni, így másnap bele is fogtam… Így született meg életem első olajfestménye, a
-
“Havas hegycsúcsok”.
Az óta autodidakta, amatőr festőművészként tevékenykedem immár 25 éve, amit a Cserhát Művész Társaság 2015-ben Aranykéz Díjjal minősített.
Alkotásaimat 2004-től kezdődően a www.tarildiko.hu weboldalon mutattam be évekre lebontva.
Festészetem alakulását bemutató FB oldalaim:
https://www.facebook.com/tarildikofestmeny
https://www.facebook.com/tarildikoolajfestmenyek
Festményeim egyedi stílusa, színvilága sokak tetszését nyerte el, így elég gyakran kaptam meghívást újabb és újabb bemutatkozásra.
Az eltelt évtizedek alatt több tucat önálló kiállítást rendezhettem.
Majd 2015 októberében megismerkedtem a textilszobrászattal, amit kezdettől már oktatóként műveltem. Vagyis, még abban a hónapban megszereztem az oktatói oklevelet, és folyamatos önképzés mellet adtam tovább másoknak magam is, a már begyakorolt fogásokat, trükköket.
Oktató tevékenységem népszerűsítésére, és tanítványaim munkáinak bemutatására létrehoztam a TikoTex Művészeti Alkotókört.
A TikoTex védett márkanév, melyet a Tar Ildikó névből képeztem. Otthoni alkotások mellett nem jeleníthető meg!
2016-ban, Magyarországon elsőként, sikeresen helytállva, zsűri bizottság elé vitt textilművészeti alkotásaimat iparművészeti alkotássá nyilvánították, és Kortárs Iparművészeti Nagydíjat nyertem.
2017-ben, egy új, magyar, bevizsgált, egészség és környezetbarát textilszobrászathoz használható ALAPANYAGOT kutattam fel. A gyártó vegyészmérnökkel való konzultációmat követően, ezzel az alapanyaggal való hosszas kísérletezés során kitapasztaltam, a színezési és egyéb hozzáadott természetes adalékok mértékét. Ez lett a TikoTex kövesítő textilragasztó, melyet így már alkalmasnak találtam a munkámhoz használt textilek kövesítésére, ragasztására. (Megvásárolható, online videóanyagban adom át ennek a pontos menetét.)
Oktató kurzusaimon 2015-óta, több száz embernek adtam át szakmai tudásom, egyéni ötleteim, beleszőve 3D kövesített textilszobrász alkotásainkba, festészeti és egyéb kreatív technikákat; mix-média, dekupázs, steampunk, és az általam kifejlesztett TikoPlast nevet kapott kövesítő paszta, sokoldalú alkalmazását.
Így lett a TikoTex textilszobrászat néven, egy önálló, ÚJ műfaja az általam képviselt textilművészetnek, ami az egyéni és csoportos képzéseken túl, immár TikoTex tanácsadók felkészítésével is kibővült.
Tanítványaim munkáinak bemutatására csoportos kiállításokat szerveztem.
Nyaranta alkotótáborban jöttünk össze, ahol több napon keresztül folyt a vidámsággal fűszerezett, szenvedélyes alkotómunka.
Nagyon sok szeretettel és odaadással tanítom ezt a roppant fantáziadús, végtelen kreativitást kibontakoztató technikát, ami az újrahasznosításban is élenjáró műfaj. Boldogsággal tölt el látni a sok sikerélménytől ragyogó arcot, amikor nyugtázzuk, hogy valami csoda született kezünk alatt.
MŰVÉSZETTERÁPIA TikoTex módra (Tar Ildikó gondolatai)
… És hogy mit jelent nekem az alkotás?! …
Fogadjátok szeretettel ebben az ihletett írásomban megfogalmazva;
Ez egy MŰVÉSZETTERÁPIA! …állapította meg lelkesen kedves barátom, amikor elhívtam egyik budapesti foglalkozásomra, hogy ismerje meg a TikoTex kövesítő textil technikát, vagyis a textilszobrászatot, ahogy én csinálom.
Meglepett ez a kifejezés, MŰVÉSZETTERÁPIA, de rögtön ráéreztem, hogy soha nem is kaphatna ettől találóbb jellemzést, leíróbb magyarázatot, ami így összefoglalja ennek a könnyen elsajátítható kreatív kikapcsolódásnak a nagyszerűségét.
Sok évnyi alkotó munkával a hátam mögött, mindig is úgy éreztem, elég néhány ecsetvonás, és már kívül vagyok a pszichén, a napi rutin monoton szürkeségén… és a lelkem szárnyai, egy különös, légies világba repítenek… Éppen így van ez most is, amikor a textilt belemártom a kövesítő ragasztóba, és hagyom hogy megmutassa milyen irányba szeretne elrepíteni az alkotói szabadság. Elmém egy más dimenzióban formázza kővé dermedővé az alakzatokat, ….ráncokat képez, hullámokat fodroz, kisimítja az egyenetlenségeket… Majd mikor feleszmélek e nagyszerű utazásból, lelkem kisöpörve, szívem felvidámulva nyugtázza; Jé! …megint alkottam valami szépet.
Ugyan így működik ez, ha többen alkotunk együtt… Mindenki kilép saját lelkének légies világába… és megragadja… az éppen arra szálló sugallatot… Majd csak azt veszi észre, hogy kezei mintegy különösen vezérelt tapogatók, átformálják a dimenziókat, és már kész is a csoda!
Könnyű így szárnyalni, megismerni lelkünk rejtett dimenzióit.
Többen azt mondják ehhez kellek én is… Talán kezdetben igen. …mert én már sokszor bejártam ezt a lélek-utat a gondolati kiüresedéstől …a csodáig….
Remélem, még sokan meglelik, lelkük gyógyító kikapcsolódásához vezető utat, e nagyszerű és könnyen elsajátítható, művészetterápiás technikába.
2 hozzászólás
Köszönöm drága Ildikó ezt a nyílt lelkű bemutatkozást!
Szívből gratulálok itt is a csodáidhoz, boldoggá tesz, hogy ezt a tehetséget, tudást szeretnéd átadni másoknak is. Más is érezze azt, amit te, igen, készítettem valami szépet..:). Művészeted mellett ott van benned a mély érzésű adni akaró ember. Segíted az érdeklődőket a saját boldogságuk elérésében. Tudod, bármikor írok vagy rajzolok, nincs olyan, hogy jó, most megcsináltam, örülök és kész…nem…persze boldoggá tesz engem is, ha bármit kiadok magamból, de rögtön ott a következő ami nem hagy nyugodni.
Három hónapja vettem egy telket…két napja levettem az első szem epret, amit én ültettem és hazahoztam a gyermekemnek…nyilván ő nem azt érezte amit én, de boldog voltam, hogy az első termés, ami az új telekről származik az én kezem által…
Köszönöm, hogy itt lehettem, hogy írhattam, bízom abban, hogy találkozunk.
Nagyon sok sikert kívánok az életben!
Szeretettel és öleléssel: Böjti Margit
Kedves Margit!
Köszönöm szépen a kedves szavakat!
Kívánok nagyon sok örömöt az élet minden területén!
Üdv. Ildikó